moments by andrea helmeci photography

Természetesen Neked!

Oldalak A fotózásról Info

2012. február 27., hétfő

Eljegyzés után, esküvő előtt ♥




Egy héttel ezelőtt életem első jegyespár-sorozatát készítettem el.
Izgatottan készültem rá, hiszen ez egy pár számára megismételhetetlen pillanatok keretbe foglalása is egyben. 
A képek szándéka, hogy tükrözze az érzelmeket, s a párt összekapcsoló érzelmi szálakat szinte érezhetővé tegye.
Timi és Bence életük egyik legfontosabb napjára készülnek. Életüket hivatalosan is összekötik a nyár végén, ez pedig, hiába a "papír nem fontos" szlogen, szerintem igenis meghatározó lépés az életben, egyfajta plusz "jelentéssel" bír egy kapcsolatban, sosem lesz "elavult".
Én drukkolok Érte! :-)
A közelgő esküvő előtt egyfajta "eljegyzési-emlék"-ként jött létre a sorozat, számomra nagy kihívás volt az elkészítése, s egyben nagy öröm is.
Mindenképpen az szerettem volna, ha ezek a képek az érzéseiket tudják csokorba fogni.

Nézegetve a fotókat, úgy érzem, talán sikerült egy fuvallatnyit érzékeltetni a jegyespárt összekötő szerelem melegét, mélységét.

Köszönöm Nekik, hogy elkészíthettem ezt a sorozatot, s külön azt is, hogy hozzájárultak néhány kép közzétételéhez!

Tiszta szívből kívánom, hogy boldogok legyenek együtt, örökké!!!
Kívánom, hogy minden percben olyan szeretettel nézzenek egymásra, ahogyan én ott a stúdióban láttam! :-)

Fogadjátok olyan szeretettel a képeket, ahogyan én készítettem!
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése