moments by andrea helmeci photography

Természetesen Neked!

Oldalak A fotózásról Info

2012. augusztus 31., péntek

Ma van a nyár utolsó napja

Azt hiszem, ezek a képek a klasszikus nyári hangulatot adják vissza, így talán beillenek ezen a napon, "nyárbúcsúztató" sorozatnak.
 
Számomra ez a nyár rengeteg újat hozott, még abban is, hogy pihenésből az idén kevés jutott erre az évszakra. Röpke idő adatott meg, hogy az egész család együtt legyen, kikapcsolódjon, lazítson, de lesz ez majd másként is, a következő nyáron. :)
Viszont ezekben a hónapokban sok-sok tapasztalatot szereztem olyan dolgokban, amik az életemben most kerültek előtérbe, amik nélkül egy helyben topognék, amik nélkül nem léphetnék tovább. Természetesen főként e tekintetben a fotózásról beszélek. :)
Új ismeretségeket tudok magaménak, amik igazán fontosak, még akkor is, ha esetleg nem olyan emberekről van szó, akikkel ezentúl akár naponta tudok találkozni, beszélni.
Mégis örülök, hogy vannak. :)
A családomon kívül nekik is köszönhetem, hogy újult erővel kezdem a "tanévet", a bíztatásuk, visszajelzésük erőt, hitet ad. Még akkor is ezt kell írjam, ha esetleg menthetetlenül szentimentálisnak hat (ami persze azért rám jócskán jellemző időnként).

Alább Ádám látható, a Duna partján lévő strandon. Kivételesen nem fordult el a kamera elől, ami nagyon megbecsülendő, ritkaság minálunk. :)
Ezek a képek csupa vidámságot, boldogságot sugároznak, egy kisgyerek önfeledt játékát, bohóckodását, a teljes szabadság üzenetét teszik el a hűvösebb, borongósabb napokra, hogy újra és újra elő lehessen venni, felmelegedni, jókat mosolyogni azon pillanatok emlékén.
Mert kell az "ilyen", azt hiszem mindenkinek. :)
 
No, persze semmiképpen nem temetem teljesen jóidőt azonnal, de azért már az esték hűvösebbek, hamarabb sötétedik, és talán mindenki picit rááll az őszi menetrendre, így azt hiszem üzenhetem ezekkel a fotókkal:
 
Viszlát nyár! Visszavárunk. :)
 






 

2012. augusztus 30., csütörtök

"Életre szóló boldogtalanságot előzhetünk meg,...

.
..ha úgy hajlítjuk a facsemetét, hogy felnőve egyik irányba se dőljön meg."
James Clayton Dobson, Jr.


 



 

2012. augusztus 28., kedd

"Elsősorban az a fontos,...

2012. augusztus 27., hétfő

2012. augusztus 26., vasárnap

Amikor...

 
...minden elhalkul egy pillanatra...
 


Fanni, Brigitta és András
Budapest, 2012. augusztus
 

2012. augusztus 25., szombat

"A szemed...

 
...abban van a lelked, de a többi részed még nagyon határozatlan. Ez a gyermekkor szépsége. A szemek megmutatnak mindent, amit láttál, de a többi részed még mindig nyitott a lehetőségekre, akármivé is válhatsz."
Bree Despain
 
 

2012. augusztus 23., csütörtök

2012. augusztus 19., vasárnap


“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)





Fotó: 2012. 08. 12. Budapest
Elnöki vonat ('50-es, '60-as évek)

2012. augusztus 18., szombat

Brigitta

Fotózásra készülve, az első találkozáskor általában már él bennem egy "elkészült kép" a jövendő modellről.
Mikor Brigivel először volt szerencsém személyesen találkozni, azonnal láttam magam előtt, ez az a fotó, amit "muszáj" elkészítenem róla.

A fényképezés után úgy éreztem, nem tévedtem, Brigi "ott van" a felvételen. :)
Remélem, aki közelebbről ismeri, szintén így érzi, számára pedig egy igazán kedves fotó készült azon a nyári délutánon. :)

2012. augusztus 13., hétfő

"Tündérek...

...műve sok minden, mit nem is gondolnál. A régóta rossz karórád egyszer csak újra jár. És meglesz kedvenc játékod, vagy kis csengő csendül. Tudd, hogy tündér jár a közelben, nem vagy egyedül."
Csingiling c. film

Fanni és Brigi


2012. augusztus 11., szombat

Kingáról,,,

...ez az egyik kedvenc képem.
Hihetetlen huncut-kedves pillantás, a "valamire készülök" mosoly...
Hát, igen. :)


2012. augusztus 9., csütörtök

Ádám - Szolnok 2012. július


Mióta próbálkoztam elkapni, hogy megmaradjon a "későbbiekre" ez a mostanában tipikus Ádám-beállás.
Múlt hétvégén sikerült. Szerencsém volt, nem vette észre, hogy mire készülök. :)


2012. augusztus 8., szerda

Kapu


"Senkit sem lehet a változásra kényszeríteni. A változás kapui bennünk vannak, és csak belülről nyithatók."


2012. augusztus 6., hétfő

Réka és anyukája, Laura :)

Réka volt az első "modellem", mindig különösen örülök, ha újra sikerül megörökítenem egy-egy fotó erejéig. :)
Remélem, később sem lesz ellenére, hogy fényképezőgéppel "üldözzem", ha találkozunk. Szeretem-érzés követni, ahogy cseperedik. :)