Rendezgetem, nézegetem a családi fotókat.
Talán hobby-nak is nevezhetném eme elfoglaltságot szintén, mert gyakran és örömmel teszem ezt, megunhatatlan. Minden kép egy-egy pillanat emléke, visszahozza azt a hangulatot, ami akkor vett körül, mikor elkattintottam a gépet.
A torkom összeszorul, mikor a lányaimról sok évvel ezelőtti felvételeket lapozgatom...ha nem lenne ennyi fénykép, mennyi minden a feledésbe merülne, hiába próbálok a szívemben, lelkemben minél több emléket, történetet bevésni. Mindig azt gondolom, ezt-azt sosem felejtem el, és ezekben a nosztalgikus percekben döbbenek rá, hogy nem emlékeznék rengeteg dologra, hiába próbálkozom...
Tudom, fotós szemmel nem mind "értékes" kép, ám számomra az, s mint említettem, ezen az oldalon több ilyen is lesz majd.
Biztosan felkerül majd olyan fénykép is, nem is ritkán, ami nem a szakmai tökély mintapéldája lesz (ráadásul évek választanak el még az alsó szinttől is), mégis úgy érzem, valamiért fontos.
Tegnap a Kopaszi-gáton jöttünk össze néhányan, 3 közel egykorú kismanóval és a szüleikkel (Dávid és Melinda hiányzott! Innen is gyógyulást kívánunk Dávinak!!!)
Klassz délután volt, bár mire mindenki odaért, már ment le a nap, a gyerekek folyamatosan a hátukat mutatták nekünk, nem volt éppen ideális fotózáshoz, de néhány kép azért visszaadja a délután hangulatát.
Még van munkám a fotókkal, de igyekszem megmutatni hamarosan, s közöttük is akad néhány, mely "másképpen" lett kötelezően feltöltendő. :)
A következő kép közel sem tökéletes, mégis nagyon nagy kedvencem.
Ádám és Apa kapcsolatáról mesél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése